Romániában elnökválasztás van, és bár az esemény leginkább a román többséget hozza lázba, néha-néha mi, magyarok is felkerülünk a kampány étlapjára – mint egy csípős paprikás szósz, amit mindenki próbál elkerülni, de valahogy mindig beleköpi a levesbe.
A döntőbe jutott két versenyző, George „Volt-e már magyarellenes tüntetés, ahol ne lettem volna?” Simion, és Nicușor „Excelben tervezem a kampányt” Dan leült vitázni az Euronews stúdiójában. A beszélgetésbe ugyan több öv alatti ütés is becsúszott, de minket, magyarokat leginkább az érdekelt volna, hogy mégis mit kezdene velünk az, aki majd aláírhatja a törvényeket. (Spoiler: nem sokat.)
Nicușor Dan – A kockák bosszúja
Dan úr, aki matematikusból lett Bukarest főpolgármestere, először elmondta: Románia a kisebbségekkel való bánásmód tekintetében egyfajta svédasztal – minden van, csak a székely zászló nincs. Mert szerinte az már nem paprika, hanem autonómia, és azt a román közízlés nem bírja.
Őszintén szólva úgy tűnik, Dan kiszámolta: ha győzni akar, Simion néhány szavazóját el kell csábítania – talán egy kis konzervatív udvarlással, kevés székely szimbólummal, de annál több politikai deriválással. Tapasztalat ugyan nincs sok a háta mögött az etnikai kérdésekben, de algoritmus az van, na meg a végtelen táblázat, amelyben minden le van vezetve. (Kivéve a magyar türelem.)
George Simion – Változatlan vezér új csomagolásban
George Simion, az AUR vezére és az úzvölgyi temető nem hivatalos önjelölt „túravezetője”, ezúttal megpróbált békés arcot ölteni. Sőt, Orbán Viktorra is hivatkozott, ami meglepő, tekintve, hogy pár éve még legszívesebben a Kárpátokon túlra „konszolidálta” volna a teljes magyar közösséget.
Simion kijelentette: „A magyar etnikumúaknak meg kell érteniük, hogy jó állampolgárai Romániának.” Hát köszönjük, főnök, eddig is igyekeztünk, csak nem mindig jött szembe a lehetőség. A székely zászlós kérdésre viszont látványosan nem válaszolt – mert hát nehéz egyszerre kedvezni a keményvonalas zászlóégetőknek és a magyar szavazók újratöltésének is.
Replikák, retorikák, retrográd emlékek
A vita egyik csúcspontja az volt, amikor Dan váratlanul odamart: „Volt-e már olyan futballmeccs, ahol magyarellenes rigmusokat skandáltak, és Simion ne lett volna ott első sorban, dobszóval?” Simion válasza? Egy óvatos terelés, majd egy váratlan LMBTQ-kártya – mert ha bajban van az ember, jöjjön a régi jól bevált „de ő melegbarát!” retorika. (Az már más kérdés, hogy Simion közben a globalohomoszexualisták ellen vívja saját keresztes hadjáratát, mint egy középkori influencer.)
Zárásként Simion mondott egy igazi gyöngyszemet is – valami olyasmit, hogy „mivel egyikünk biztos elnök lesz, a román nép megnyugodhat, mert az elnöke mindenki elnöke lesz”. Vagy valami hasonló, de nyugi, senki nem idézi szó szerint. Valószínűleg még ő sem.
Magyar szemmel: egyik szemünk sír, a másik inkább becsukódik
Őszintén? Ha magyar vagy Romániában, ezt a választást olyan nézni, mint amikor két taxis vitatkozik arról, ki tévedt el kevésbé. Simion múltja, mint egy rosszul eltávolított tetoválás, mindig átüt az inget – és akármilyen hangzatos is a retorikája, nehéz elhinni, hogy őszintén aggódna a magyar közösségért. Dan pedig? Nem ellenséges, csak hát olyan, mint egy tejeskávé: lehet, hogy semleges, de nem hagy mély nyomot.
A romániai magyarok így most morális Sudoku előtt állnak: támogassanak egy számító közép-európai mérnököt, vagy egy nacionalista pankrátort, aki hirtelen békepapnak öltözött?
Egy biztos: bármelyikük is nyer, a zászló- és identitáspolitikai viharok nem csitulnak. A magyar közösségnek pedig továbbra is figyelnie kell: ki az, aki csak beszél róluk – és ki az, aki értük is.
Hanna
