Tavaly télen, amikor a jólöltözött politikai krém a kamerákba mormolta, hogy „megértettük a nép üzenetét”, hirtelen elkapott a hányinger. Ott álltak a fagyos levegőben, prémes kabátokban, miközben a fél ország a gázszámlától rettegett, és úgy tettek, mintha valóban fognák az üvöltést, amit az utcák, a szavazófülkék és a közösségi média ordított. Hahó, üzenet nincs – ezek a figurák semmit sem értettek meg, mert soha nem is akarták érteni. Nekik csak a kassza számít, és az, mennyi maradt a saját offshore számláikon.
Naivan mégis hittem egy pillanatra, hogy talán… talán nem lesznek annyira öntörvényűek, hogy önként tolják magukat az AUR rozsdás, nyikorgó guillotine-ja alá. Talán a túlélési ösztönük – ha már a józan eszük nincs – megmenti őket attól, hogy a saját kötelüket fonják meg.
Hát nem.
A kincstár üres. Kong, mint egy elhagyott panelház liftaknája. A PSD–PNL–RMDSZ hármas fogata addig talicskázta ki a közpénzt, amíg csak a penész maradt az államkassza falán. Most pedig ugyanazok az arcok, új logóval és egy kis USR-s díszlettel próbálják elhitetni, hogy ez itt valami más. Új kormány? Ugyan már. Ez ugyanaz a rothadó rendszer, csak új mázzal leöntve.
A megoldás? Nem nehéz kitalálni.
Kéz a zsebedben, kés a torkodon, marok a pénztárcádon.
Bolojan „reformjának” hívják, de ez inkább egy szervezett kifosztás, amit napfényben követnek el, és közben mosolyognak a kamerába. A melósok, a kisvállalkozók, a családok, a nyugdíjasok – mindenki nyögni fog, kivéve az érinthetetlen politikai kasztot, amely már annyira elszakadt a valóságtól, hogy saját önelégültségében fuldoklik.
A pártok állami támogatása? Talán lesz némi kozmetikázás – egyszer, valamikor, ha a PSD-nek úgy tetszik. Addig is ömlik a pénz a közpénzes csatornákon, mert miért is spórolnának? Ők az állam, az állam ők, mi pedig csak adóazonosító jelek vagyunk egy Excel-táblában.
És a legszebb? Az áfaemelés.
Románia az EU szégyenpadján ül, amikor az áfabehajtásról van szó. Ahelyett, hogy a csalásokat állítanák meg, inkább tovább facsarják azokat, akik eddig is becsülettel fizettek. Mint amikor egy véresre vert tehenet rugdosnak, hogy még egy utolsó csepp tej kijöjjön belőle.
Ne csodálkozz, hogy az AUR 40 százalékon áll. Ne csodálkozz, ha holnap 70 lesz. Ez az ország egy rozsdás, füstölgő Trabantként száguld a politikai katasztrófa felé, és senki nem ül a volánnál – csak egy rakás korrupt zombi, akik már rég eladták a fékeket.
És a civil társadalom? Mintha altatót löktek volna az ereibe. Tíz éve még ott volt az utcán, üvöltve, köveket hajítva a korrupció falára, most meg zombiként bámulja a sorozatokat és posztolgatja a #resist-es emlékeit. Ha most sem ébredünk fel, a következő generáció már csak a történelemkönyvekben fogja olvasni, mi az a tüntetés – és azt is cenzúrázva.
