Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – nagyjából így lehetne összefoglalni a romániai kormányalakítás részleteit és egészét, már amennyi egész ebből kitelik. Nem sok. Közelebb van a nullához, mint a valamihez. Ez a mioritikus tengely ismét megbicsaklott, ahogy már annyiszor ebben az autópályák nélküli országban.
Szóval: jött Nicușor Dan, alig látott értelmes, hozzáértő embert, és nem győzött – de főzött, abból, amije volt. Zacskósleves, gyárilag préselt laskával – ilyen lett ez a kormány is, más nem volt kéznél. Dan felkérte Ilie Bolojant kormányalakításra, ő elfogadta, előtte a pártok heteken át egyeztették a fiskális tervet, amivel – legalábbis papíron – kirántják az országot abból a bajból, amibe ők maguk tolták bele. Ez a rántás is a régi recept szerint készül: sok színészkedés után ugyanoda jutnak, mint mindig. Ki fizet? A nép!
Úgyhogy, főúr, fizetek! Adóemelések, osztalékadó-emelés, áfaemelés, egyes nyugdíjak megadóztatása, egyes egészségügyi szolgáltatások fizetőssé tétele – minden, ami a csövön kifér. De csak épp annyi, hogy a nép ne húzza fel őket az első fára, inkább pakoljon, és menjen epret szedni Spanyolországba. Kánikula ott is van, Simionra onnan is lehet szavazni.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor januárban még váltig tagadta, sőt, ellenezte az áfaemelést – most ő lett az, aki követelte. Kormányalakítás előtt pár nappal még azt is megengedte magának, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalását különböző feltételekhez kösse. Ezek között természetesen nem szerepelt semmilyen, a magyar kisebbséget érintő specifikus kérdés. Ezen persze senki nem lepődött meg. Ahogy azon sem, hogy – mit ad Isten – végül elfogadták azt a kormánystruktúrát, amelyben Cseke Attila fejlesztési miniszter lesz, Tánczos Barna pedig pénzügyminiszterből kormányfőhelyettessé avanzsál. Kaptak még egy kulturális tárcát is, amelynek büdzséje, ismerve a válságkezelés kelet-európai módszereit, valahol a porszem és a mikrocsip nagysága között helyezhető el.
Van kormány! Ez a legjobb, amit eredményként fel lehet mutatni. Egyébiránt: régi arcok, régi módszerek. Nem kell félni – de fog fájni. Hát ez van, itt tartunk. Mindig is itt voltunk. Legalább a térbeli tájékozódási képességünk nem kerül zavarba.
Van kormány…
Az.
