Sokak számára a „politika” egy távoli világ, zajos viták, felesleges ígéretek és hatalmi játszmák terepe. Csakhogy miközben mi hátat fordítunk neki, a politika nem fordít hátat nekünk. Ott van a konyhánkban, a parkban, az iskolában, a postaládában – életünk minden sarkában.
Sokan mondják: „Uram, én nem politizálok.” Vagy: „Nem kell mindenben politikát látni.” De ha körbenézünk az életünkön, egy dolog egyre nyilvánvalóbb:
A politika nem a tévéstúdiókban lakik. Nem is a Victoria-palotában. A politika ott van a villanyszámlában, a játszótérben, a kórházban, a kenyér árában, a gyereked iskolájában. Politika az, hogy…
- mennyibe kerül a rezsid és mennyit vihetsz haza a bruttó fizetésedből;
- hogy van-e játszótér a gyerekednek, és van-e pad a nagymamádnak a parkban;
- hogy milyen a levegő, amit belélegzel, és a víz, amit megiszol;
- hogy van-e magyar nyelvű színház, oktatás, koncert, közösségi tér;
- hogy mikor jutsz el biztonságban A-ból B-be, és hogy egy bicikliút meddig tart;
- és az is, hogy ki dönt ezekről — veled, vagy helyetted.
Mert minden, ami közpénzből vagy közterületen zajlik, az politika.
A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered és erre utal: a város dolgaival való foglalkozás — azzal, amit nem csak magunkért, hanem másokkal együtt végzünk.
Politika az is, hogy van-e hol sétálnod — és kivel.
Hogy van-e gyalogátkelő, játszótér, járda. Hogy a járdán ne legyenek parkoló autók. Hogy világít-e az utca este, ha hazaindulsz. Hogy a városvezetés szerint számít-e az, hogy a játszótérre ki lehet menni egy babakocsival is — vagy csak akkor újítanak, ha épp uniós pénz jön rá. Hogy gyerekeiddel, unokáiddal együtt sétálhatsz, vagy egyedül, mert gyerekeid, unokáid külföldön élnek.
Politikai kérdés egy ingyen koncert is. Miért?
- Közpénzből történik: Ha egy eseményt az önkormányzat fizet — azaz közpénzből —, akkor már eleve közpolitikai döntés, hogy mire költi el a város a lakók pénzét.
- Prioritást tükröz: Döntés születik arról, hogy például legyen koncert, ne inkább új padok, parkolók vagy közvilágítás. Ez értékválasztás: mire van „igény” — és ki dönt róla?
- Közösségformáló eszköz: A koncert által kialakuló hangulat, a fellépő művész kiválasztása, vagy akár a helyszín is politikai üzenetet hordozhat: kiket szólít meg? Ki van jelen? Ki marad ki? Mi az üzenete?
- Láthatóságot ad: Sokszor nem is a rendezvény tartalma a politikai, hanem a keret: ki szervezi, ki jelent meg, ki tart beszédet. Ez is szerepvállalás, reprezentáció.
Ha közpénzből történik valami, akkor a köz dolga. Márpedig a köz dolga az: politika.
Akkor most ne menjünk ingyen koncertre?
Dehogynem! Menni, szórakozni, tapsolni – lehet. De érdemes tudni, hogy amit „csak szórakozásként” élünk meg, az valakik politikai döntéseinek sorozata — és ezért jogunk van véleményt formálni róla. Nem csak egyeseknek, mindenkinek.
Mert a valódi szabadság nem a kényelmes egyetértésben rejlik, hanem abban, hogy a kellemetlen igazságokat is kimondhatjuk — még akkor is, ha az zavaró, kényelmetlen vagy épp népszerűtlen.
Fontos szem előtt tartani, hogy egy ingyen koncert olyanok pénzéből is fizetve van, akik nem kedvelik azt a műfajt. Érdemes észrevenni a rendezvényt kisajátítja-e magának egyetlen párt a helyi tanácsból? A koncertek előtt vagy után felszólaló emberek közvetítenek-e hatalmi pártoktól származó propaganda szöveget? Könnyen előfordulhat, hogy mindenki pénzéből, de csak egyes politikusok, reklámhoz jutnak. És ki ne kedvelné azokat, akik egy jó kis bulit szerveznek – cserébe elnézzük hát nekik hibáikat vagy hanyagságaikat. Ilyenkor jusson eszedbe, hogy igazából a rendezvényt te fizetted meg, a többi lakossal együtt, akik ott sem voltak. Könnyen lehet, hogy nem is olcsón.
Mi, magyarok, különösen érzékenyen élünk a politika valóságában – akkor is, ha ezt sokan nem veszik észre.
Kultúránk, nyelvhasználatunk, a sportok, iskoláink, színházaink, korházaink, utaink, koncertjeink – mindaz, amit értéknek tartunk –, ma szinte teljesen a román állam jóindulatától és költségvetésétől függ. Ez a valóság nagyon törékeny. Ha holnap egy nacionalista kormány kerül hatalomra, ezek az intézmények egy tollvonással eltűnhetnek. Elég, ha nem jut pénz. Nem véletlenül a rendszerváltás után ezek a területek állami kézben maradtak és nem akad kormány, aki változtasson.
Lehet évente kivonulni, felvonulni, tüzet rakni az autonómiáért vagy a decentralizációért, hogy ne központilag irányítsák az életünket, de addig amíg állami a mozi, a sport, a színház és minden egyéb, hétköznapjainkhoz fontos terület, addig semmiféle önrendelkezés nem lehetséges. Marad a központosított politikai függőség.
Ezért lenne létfontosságú, hogy az állam – gazdasági szereplőként – minél kevésbé avatkozzon bele mindennapi életünkbe.
Az államnak nem az a dolga, hogy válallozásokat indítson és versenyezzen saját állampolgáraival. Az államnak az a dolga, hogy lehetőséget teremtsen.
Gazdasági döntéseiben nem kedvezményeket kell osztogatnia, hanem egyenlő feltételeket teremtenie minden szereplő számára – hogy aki dolgozik, épít, vállalkozik, az meg tudjon élni, és jövőt tudjon építeni. Olyan törvényeket kell alkotnia, amelyek biztos alapot adnak egy iskolázott, civilizált és igazságos társadalom számára.
Az állam dolga az is, hogy itthon tartson minket. Nem határozatokkal, hanem lehetőségekkel. Nem ígéretekkel, hanem életminőséggel. Olyan környezetet kell biztosítania, ahol érdemes itthon maradni, dolgozni, családot alapítani, alkotni – egyszerűen jól élni.
Egy jól működő állam nem zsebre teszi a közbizalmat, hanem visszaforgatja azt az emberek hétköznapjaiba. Nem megosztja az embereket, hanem megteremti a közös hangot. Például a jólétet és biztonságot.
Viszont egyelőre, amíg ilyen mélyen beavatkozik a politika a mindennapi életünkbe, addig nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy közömbösek maradjuk, vagy ne gondolkodjuk el bizonyos témákról, csak mert ,,nem érdekel a politika.” Elgondolkodni viszont csak akkor leszünk képesek, ha másfajta véleményt is meghallgatunk. És kérdéseket teszünk fel. Magunknak és másoknak.
Mert a szabadság ott kezdődik, ahol kérdezni merünk – és kimondani azt, amit mások talán nem akarnak hallani.
