Egy legalább kétszáz éves csalási módszer neve: „spanyol zsebkendő” (angolul „pigeon drop”, ha rákeresnél a neten). A csalók pénzt hagynak a földön, vagy úgy tesznek, mintha most találtak volna egy nagy összeget. Az áldozat épp akkor megy arra, amikor az egyik csaló „véletlenül” felemeli a sok pénzt. A pénzt meg akarják tartani, de nem tudják, hogyan „tisztítsák meg”, mivel törvény szerint be kellene vinni a rendőrségre. Az áldozat tanúja ennek a színjátéknak, majd megjelenik egy másik csaló, aki elmagyarázza, hogyan lehet „törvényesen” hozzájutni a pénzhez. Hosszas beszélgetés után a három fél — az áldozat, a megtaláló és az „expert” — megegyeznek, hogy a pénzt közösen elosztják, de mindhárman tegyenek be előzetesen kisebb összeget, hogy bizonyítsák megbízhatóságukat. Miután az áldozat betette a részét, a megtaláló valamilyen ürüggyel eltűnik — és az áldozat hoppon marad.
Ez a trükk még a 90-es évek Chicagójában is gyakori volt, sokan estek áldozatul. Egy rendőrségi cikkben az író megfogalmazott egy mély — bár evidens — gondolatot: „nem lehet becsapni azt, aki maga nem akar csalni.” Szinte minden átverésben az áldozat mohósága a kulcselem. Gondoljunk például a Caritas- vagy piramisrendszerekre — az emberek azt hitték, hogy három hónap alatt nyolcszorosát kapják vissza a befizetett összegnek, és senki sem kérdezte meg, hogy ez hogyan lehetséges.
Ez a mentalitás kapcsolatban áll a politikai és közigazgatási helyzettel is országunkban.
Nyilvánvaló, hogy egyes politikusok lopnak — legálisan és illegálisan is. Nem részletezem, kérdezz ismerősöket, barátokat, olvass olyan sajtót, ami még szabadon ír, nézz körül, mit kezdtek — vagy inkább mit nem kezdtek — a pénzeddel. Évről évre, ciklusról ciklusra becsapnak bennünket. Hogyan történik ez? Tényleg nincs benne részünk? De van. Mert mi is trükközni akartunk, apró előnyöket csípni, kibúvókat keresni.
1990-es választásokkal kezdődött minden.
A románok elsöprő többséggel az FSN-re és Iliescura szavaztak. Mit ígért Iliescu? Nyugati jólétet és kommunista biztonságot. Azt ígérte: dolgozunk, mint kommunizmusban, de élünk, mint nyugaton. Az emberek egy kis trükköt akartak: csináljuk, ahogy mi tudjuk, és nyerjünk úgy, mint ők. De nem működött. Sokan, akik „nem adjuk el az országot!” jelszóval szavaztak, az utcára kerültek, amikor a gyárakat „okos helyi fiúk” vették meg, eladták a gépeket ócskavasnak, a telephelyekből pedig ingatlanfejlesztések lettek.
A kommunizmusban a gyárakat központi helyekre építették: az embereknek nem volt autójuk, gyalog vagy tömegközlekedéssel jártak dolgozni, és láthatóan bizonyítani kellett, hogy az ország „tele van” gyárakkal.
Az első nagy átverés az volt:
„Nyugati életet ígérek, de nem kell nyugati módon dolgozni, tanulni, kereskedni.” 1995 körül az állam már csődben volt, ezért deklarálták a Snagovi EU-irányultságot — pénzre volt szükségük. A „szegény Iliescu alatti” FSN lopott, amit csak tudott. A Bancorex volt a legismertebb rablás — de ezer vagy tízezer hasonló eset történt.
Ugyanazt a „spanyol zsebkendő” trükköt alkalmazták:
„Találtunk valami értékeset — Románia gazdagságát. Elosztjuk veletek a zsákmányt: jólét, plusz munka és kockázat nélkül.” Az emberek örültek ennek a színjátéknak — csakhogy az FSN-s vezetők sokkal többet vittek el, mint amennyit „adtak”.
A trükk ma is működik
- Az olaj és cukor mint politikai osztogatás: klasszikus „spanyol zsebkendő”. A választó — azaz a becsapott — kap valamit ingyen. Amiért nem dolgozott. Sokszor ráadásul a helyi költségvetésből van fizetve.
- A politikus, aki ezt a kis „ajándékot” adja, ezzel ezerszer nagyobb pénzmozgásokat fed el.
- Az emberek nem látják, nem értik, vagy nem is tudják elképzelni, mekkora összegeket vesznek el a zsebükből.
További példák:
- Meg nem fizetett büntetések, anarchikus parkolás, miközben a városvezetés pénzt szór el.
- Érdemösztöndíjak olyan diákoknak, akik nem tudnak megoldani egy lejtős pályás feladatot kilencedikben, vagy nem érnek el hatost a nemzeti vizsgán.
- Általános ösztöndíjak, hogy a szülők ne panaszkodjanak a mocskos WC-kre, laborok hiányára, vagy arra, hogy tanárok nem szaktárgyat tanítanak.
- Ingyenes koncertek, amiket a te adódból fizetnek. Egy koncert 40 lej értékű, de a politikusok milliókat költenek el, ahogy és ahol akarják. Ez jó üzlet neked?
Gondolkodj el:
- Találsz példákat környezetedben, amikor téged vagy a polgártársaidat a „spanyol zsebkendő” módszerével csapták be?
- Ismerd fel, amikor a politikusok ezt próbálják alkalmazni — általában váratlan ajándék formájában.
- Azonosítsd ezeket a trükköket, beszélj róluk barátaiddal, rokonaiddal. Mert a szabadság és tisztesség nem trükkből, hanem tudatosságból születik.
(Forrás: Adrian Muresan Facebook-bejegyzés)
