Csendesen megszólítlak, szögletes tulipán.
Tudom, úgysem felelsz, csak nézel majd némán.
Ki vagy te nekünk, elmondom egy sorban:
Szögletes, szúrós, génszelektált fajta.
Nélküled elveszne minden fekete,
Székelyruháinkat díszítő szegélyke.
Sose látnánk viszont csipkéjét az ingnek,
Ha szögletes tulipán nélküli egy ünnep.
Hogy is bírtunk eddig nélküled élni?
Hogy volt kultúra s egyáltalán bármi?
Mese a gyereknek, míg nem volt Napsugár?
Foci a gyepen, falvaink határán?
Tulipán, ha csokros, csipkés, vagy sima,
Mind elmenekült messzi nagyvilágba.
Minek a muskátli, a rózsa meg a zsálya?
Csak szögletes tulipánt magyar ablakokba.
Hatalmad végtelen, illatod átölel fájón,
Nálad jobb nem lehet az erdélyi tájon.
Mindenhol ott vagy, nem adsz teret másnak,
Örökre itt marad szögleted s a bánat.
A szögletes tulipán
